__________
Télidő
__________
"… a róka is furfangos állat, de a vidrának inasa sem lehetne."
Ezzel a Fekete István idézettel kezdeném a több, mint másfél év csendjét megtörő bejegyzésemet, de erről bővebben majd a harmadik fejezetben. Sokan kérdeztétek, hogy miért nem írtam/írok mostanában, a válasz egyszerű: nem volt mit elmesélnem, vagy szimplán 1-2 képes poszt lett volna (ilyen például a jelenlegi fejléc fotó). Ezekről pedig nem nagyon szeretek írni, mert igazából elég spontán fotók, különösebb történet nélkül, de a későbbiekben lehet, hogy ezekkel is kivételt teszek.
Végre kaptunk egy akkora szeletet a télből, amelyre már több éve nem volt példa. Januárban különösen kitartott a zordabbnak mondható időjárás, természetfotósok nagy örömére, laikusok bánatára. Süvítő, metsző szelek, hótakaróval borított puszták, hideg nappalok és fagyos éjszakák. Hónap közepén meglátogatott Tihamér barátom, ami szinte non-stop határjárást jelentett, nekem is volt végre egy kis időm. A vadkamerámat ellenőriztük, mikor visszafelé jövet egy fekvő őzet vettem észre nem messze. Hatalmas szél volt aznap, nyilván kereste a takarást. Mondtam T-nek, hogy cserkeljünk rá, de nem volt kedve, így ő messzebbről követte az eseményeket. Egy farakás takarásában sokáig észrevétlenül tudtam közeledni, majd kellő távról pedig jött a szokásos hason kúszás.
Egész közel tudtam sunnyogni, ezek itt vágatlanok, 300mm-en:
 |
| Ez mondjuk épp nem, de csak átraktam 16:9-be |
Sokat jártam az erdőket a havas napok alatt, nem is feltétlenül fotózás céljából, imádom ilyenkor a tájat, ilyenkor tényleg napokat tudok sétálni.
Inkább kotorékokat ellenőriztem, nyomokat kerestem.
Inkább kotorékokat ellenőriztem, nyomokat kerestem.
Párszor belefutottam azért a komába is:
 |
| Rókasvenk |
 |
| Libapásztor |
A baglyoknál is rég jártam, kíváncsi is voltam, hogy miként mutatnak egy kicsit hidegebb körítésben.
Pár nap múlva már napsütés fogadott, és szinte portrékat tudtam készíteni.
__________
A csapda
__________
Már legalább 5 éve annak, hogy megnéztem Steve Winter hópárducos expedíciójáról készült rendkívül inspiráló werkfilmet, aminek még a mai napig is a hatása alatt vagyok.
Kulcsszó? Camera trap. Kameracsapda. Fotócsapda. Amelyik tetszik.
Hogy miről is van szó?
Nagyon leegyszerűsítve: a fényképezőgép össze van kötve egy mozgásérzékelő szenzorral, ami mozgás hatására elsüti azt. Nyilván fel kell készülni esőre, éjszakára, tehát az időjárásálló tok és a vakuk alap dolgok.
Az én verzióm valahogy így néz ki, ez egy vízhatlan koffer átalakítva, amit édesapámmal készítettünk:
Jogosan kérdezhetnétek, hogy miért?!
Kameracsapdákkal olyan képeket tudunk készíteni, amelyeket például teleobjektívekkel, vagy csak szimplán cserkelve, de még lesezve is szinte lehetetlenek lennének. Éjszakai, illetve nehezebben megfigyelhető fajokat is képesek leszünk lencsevégre kapni vele. Külföldön sokkal elterjedtebb fotózási mód. Egy teljesen új, izgalmas, eddig csak ritkán látott világot nyit meg a természetfotózásban, bár sokan azt mondják, hogy ez a könnyebb út (Vajon azért, mert az állat oldja ki a gépet? - nem tudom). Nekik azt üzenném, hogy próbálják ki, hogy milyen könnyű. Szerintem sokkal alaposabban meg kell tervezni egy ilyen képet, mint bármely más esetben. Aztán előfordul, hogy az aprólékosan kidolgozott terv ellenére például a téma nem a várt irányból jön, erre már nincs ráhatásunk, csak egy bizonyos pontig van uralmunk a kép felett, a többit már a szerencse számlájára írhatjuk. Tisztában vagyok azzal, hogy sokaknak eltérő a véleménye ezzel kapcsolatban, ez egy elég megosztó téma, és úgysem fog soha mindenki egyetérteni. Kanyarodjunk is vissza. Tehát működését tekintve olyan, mint egy vadkamera, csak sokkal komplexebb és több a hibalehetőség. Nyilván itt nagylátószögű optikákban kell gondolkodni, ezzel képesek vagyunk az adott állatfajt intim közelségben ábrázolni, és ezzel egyidejűleg a környezetét is bemutatni, amire teleobjektívekkel nem sokszor van lehetőség. Már kb. 4 éve fent vagyok a témához kapcsolódó külföldi szakmai fórumokon, és ezidáig csak figyelemmel kísértem, hogy miként csinálják ezt a "nagyok", valamint mi is a menete ennek az egésznek, hogyan működik a rendszer, stb.
Szintén 4 évvel ezelőtt, amikor az izsáki madarásztáborban megláttam egy yukkák között bóklászó rókát, azonnal belém vésődött a látvány és egyből azon agyaltam, hogyan is tudnám ezt másoknak is megmutatni. Rá egy évre próbálkoztam távkioldós megoldással, aminek a tervéről készítettem is még annak idején két vázlatot:
Mindig volt valami buktatója a dolognak. Legfőbb talán az volt, hogy hiába találtuk meg a megfelelő leshelyet, onnan már nem láttunk rá éjfélkor a csali húsra, így valószínűleg az alanyunkat se vettük volna észre, ha éppen megjelenik. Volt, hogy a mögöttünk lévő magas fűből jött a mozgás, feltehetőleg borz volt, de nem mutatta meg magát, pedig 2-3 m-re lehetett tőlünk. Utólag mosolyogva gondolok vissza, hogy akkor azt hittem ez így tényleg működni fog. Viszont mégis ezzel kezdődött minden...
Az elkövetkezendő években szintén a fórumok bújása várt rám, míg végül úgy alakult, hogy idén januárra végre összeállt a saját fotócsapda rendszerem is. Természetesen ez az egy hónap a beállítások kitapasztalásával telt el, mindenki így kezdi, ezen végig kell menni, nem is nagyon idegeskedtem a rontott képek láttán. Egy befagyott csatorna partra esett az első választásom, mint teszthelyszín, el tudtam volna képzelni egy szép vörös rókát ebben a téli tájban.
Szóval íme a szett:
és az első fotók vele:
 |
| Egy rókát szívesebben láttam volna ilyen távból. |
 |
| Mezei nyúl (Lepus europaeus) |
 |
| Egerészölyvek (Buteo buteo) |
 |
| Jött a koma, csak rossz helyen... |
Egyik képnek sem örültem különösebben, viszont a rendszer működött, aminek annál inkább!
_________
Vidrák nyomában
__________
A következő történet pedig még rendkívül friss. Február elsején volt az utolsó vizsgám, de utána egyből indultunk Izsákra Tihivel, akivel már ősszel is pedzettük, hogy jó lenne télen is látni ezt a homokbuckás vidéket. Sajnos csak most volt időm rá, és természetesen aznap volt az a rengeteg ónos eső, így nem is sokat láttunk a fent említett havas tájból...
 |
| Fotó: Balla Tihamér |
...viszont a Kolon-tó jege miatt nem nagyon kellett aggódni, hogy beszakad...
 |
| Fotó: Balla Tihamér |
A fő "célpontunk" ezúttal a halak réme, a híres Lutra regényből ismert főhős, a vidra volt, az egyik legkedvesebb hazai emlősfajom. "Á" barátunk hívta fel a figyelmünket egy jó vidrás helyre, ami egy kis léket jelent, körülötte be volt fagyva minden, tehát jó mozgás kell, hogy legyen rajta, ez az egyetlen nagyobb vízfelület a környéken. Az ott látott rengeteg nyom, hullaték, pikkelymaradvány nem adott rá okot, hogy ne bízzunk az esetleges felbukkanásában. Mondanom sem kell, kameracsapdával próbálkoztunk.
 |
| Vidra nyomok (+ gumicsizma) |
 |
| Vidra nyomok |
 |
| Bölömbika volt... Fotó: Balla Tihamér |
 |
| Fotócsapda kihelyezés Fotó: Balla Tihamér |
 |
| Fotó: Balla Tihamér |
 |
| Vakuk rögzítése Fotó: Balla Tihamér |
 |
| A rendszer hátulról Fotó: Balla Tihamér |
 |
| ...és szemből. Fotó: Balla Tihamér |
 |
| Egy gyors telefonos kép, mielőtt elhagytuk a helyszínt. |
Másnap délelőtt gondoltuk ránézünk, hogy működik-e minden (esetleg nem villan valamelyik vaku stb.), valamint hátha már járt is arra valami...
Járt ám! Két vendégünk volt, egy bölömbika, valamint egy karvaly. Nem vidra egyik sem, de soha rosszabb kezdést!
 |
| Bölömbika (Botaurus stellaris) |
 |
| Karvaly (Accipiter nisus) |
Gyors lementettük a képeket, minden működött, így már ott sem voltunk.
Rá egy napra csak éjszakai aktivitást láttunk a képeken, egy guvat mozgott a kamera előtt, nem zavartatta magát, elég sok fotó készült róla. A rossz hír, hogy egy róka is volt aznap este, de valamiért nagyon bepárásodott a lencse, így nem sok látszik belőle...
Ezután a következő pár napban jött a nappali 10-15 fokos hőmérséklet, ezen a kis léken nem is maradt jég, amire várhatnánk az adott állatot, valamint nem is nézett már ki annyira jól fotóilag sem, így áthelyeztük a rendszert egy borzfotózásra alkalmas helyre, de azért itt hagytuk a vadkamerát a biztonság kedvéért.
Mit tippeltek?
Természetesen a borz nem jött a másik helyen.
Itt pedig aznap megjelent a vidra, valamint a róka is itt járt, ráadásul nappal...
Így egyetlen éjszakánk maradt a kívánt fotóra, mert nekem hétfőtől ismét kezdődött az egyetem. Ahogyan az lenni szokott, az utolsó nap találtuk el végre a beállításokat is, de sajnos másnap csak egy 3/4 guvat ücsörgött a kártyán.
Apropó guvat, őt például telével is nézegettük:
 |
| Fotó: Balla Tihamér |
Így történt az, hogy vidrafotó nélkül maradtunk, viszont egy rendkívül pihentető és még így is hasznos időt töltöttünk egyik kedvenc hazai területünkön.
Köszönjük szépen Németh Ákos segítségét!
Pár hangulatkép így a végére:
Ezek után folytatom utamat a vidrák nyomában és reméljük, hogy legközelebb nagyobb szerencsével járok, most a rövid idő elég korlátozó tényező volt. Addig is nézegethetem a fenti videót, valamint az egyetlen vidrafotómat még 2 évvel ezelőttről:
Végül, de nem utolsó sorban pedig szeretném megköszönni az alábbi emberek hatalmas segítségét, akik lehetővé tették, hogy el tudjam kezdeni ezt a remélhetőleg hosszútávú projektet, valamint, hogy továbbra is kergetni tudjam régi, de annál nagyobb álmaimat:
Diósné Ambrus Erzsébet
Hajagos Fodor Judit
Diós József
Hajagos Fodor Judit
Diós József
Hajagos Árpád
Hajagos Tamás
Balla Tihamér
Leskó Gábor
