Vénülő nyár

Ahogyan azt írtam az előző bejegyzésben, kiraktam a vadkamerát egy másik helyre a borzkotorék után. Elég konkrét csapa mellé helyeztem ki, ígéretesnek tűnt. Csirkefarhátat raktam ki, kíváncsi voltam, hogy kik lesznek az érdeklődők rá. Két nap után visszamentem ellenőrizni a kamerát, hát elég nagyot néztem...

Hát nem a boldogságtól. Megtiszteltetés volt, hogy eltarthattam a környék kóbor macska állományát, egyébként se vagyok kibékülve velük. Hab a tortán, hogy igazából egész nap fel-alá mászkáltak a csapán, ezzel rengetegszer elsütve a kamerát, merítve az akksit, hullajtva hajszálaimat. 

Szerencsére azért nem csak őket láttam a kis lcd-n, éjszaka végre benézett egy róka is:

Ez a hely egyébként kicsit távolabb van a múltkori borzkotoréktól, de azért így is idetalált a már ismert cimbora:

Na, miután kiéltük magunkat a vadkamerával, térjünk vissza a jó öreg DSLR vonalra.


Vizsgaidőszakban sose tudok annyit fotózni, mint amennyit szeretnék, de pár tétel között kinéztem naplementére.

Búzatábla keréknyomában láttam egy bakot, de észrevett. Mentem tovább, látom, hogy a tábla végében megállt, háttal van nekem. Guggolva közeledtem hozzá, majd kellő távból váltás hason kúszásra. Már elég közel vagyok hozzá, még mindig nem lát, vagyis gondoltam én. Mire felnéztem, már szemeztünk ezzel a bakkal. Mozdulatlanul hasalok, egyszer csak megindul felém, kíváncsi volt.

Sajnálom, hogy az ég lett a hátterem, egy erdősávval sokkal jobban mutatott volna, de azért így is örültem a sok tétel után, hogy végre nem a szobában kuksolok.

Másnap szintén kimentem, mert elég jól haladtam a tanulnivalóval. Kicsit később értem ki, fényeim már nem nagyon voltak. Egy bakot és egy sutát láttam meg, egy árokból szépen rájuk tudtam cserkelni, előttük voltam már, amikor észrevett a bak:

Tettem még egy kört, aztán indultam hazafelé, egyszer csak nézem... egy agancspár mozog a pipacsok között, nagyon közel van, el se hittem, hogy nem látott meg. Rákúsztam...

...majd észre is vett:

Hazafelé menet egy már ismert bakkal találkoztam, de agancs alapján látjátok, ha összehasonlítjátok az előző képekkel. Már szürkület volt, amikor láttam, hogy egyenesen rám néz. Tettem egy próbát, guggolva mentem egy keréknyom mentén, nem szaladt el. Lassan felegyenesedtem, szól a zár hangja...

Ezek után mentem vissza Szegedre, mert két vizsgám is volt a héten, de hétvégén ismét kijutottam. Épp, hogy elindultam, láttam, hogy ismét egy agancspárral van dolgom, de ezúttal búzában, ami biztatóbb, mert "egyszerűbb" dolga van az embernek. Balra tart a bak, egy keréknyom felé, ennél jobbat el se tudtam volna képzelni. A keréknyomban mentem guggolva, néha óvatosan felnéztem, hogy merre is jár, már nagyon közel volt:

Majd megálltam ott, ahol arra számítottam, hogy ki fog váltani. A kép érdekessége, hogy a nyers fotó is állóban készült, mert nem fért volna bele fekvőben:

Két kockám van erről a kinézésről, ez az egyik, a másikon pedig már csak a lába látszik, elég gyorsan lereagálta a dolgokat.

Szintén májusban próbálkoztam kiülni egy kis vízállásra, pontosabban kifeküdni, csak szimplán álcahálóval. Bíbiceket láttam rajta előző nap, tettem egy próbát. Bíbicek voltak, csak épp azon a vízálláson nem, ahova én feküdtem ki, gondoltam nem jó az álca. Egyszer csak behuppan elém egy csörgő réce pár, de még fotózni se tudtam, már mentek is. Nagyon bizakodtam pedig, mert ilyen fényeim voltak:

Madarak még mindig sehol, egyszer egy nyúl jön ki a közeli erdőből:

Egy őzsutát látok messzebb, de felém közeledett, néha beleszagolva a levegőbe...

Másnap is kiültem, akkor még ennyit se sikerült fotózni, egy pár napra hanyagoltam a témát. Rá egy hétre egy másik helyet néztem ki, gólyatöcsöket láttam rajta, meg szintén bíbiceket. Még sötét van, de már ott hasalok a kemény földön, rajtam egy álcaháló. Egyelőre semmi életjel. Látom, hogy jön fel a nap, egyszer csak berepült egy szárcsa, majd szinte ki is jött oda hozzám:

Örültem, hogy végre van mit fotózni. A gondom az volt, hogy így a víz volt mindig a hátterem, mert elég meredek volt a part.


Amíg a szárcsa úszkált, addig meglátogatott két énekesmadár is, egy barázdabillegető és egy búbos pacsirta:

A billegető még többször vissza is jött, ezek kb vágatlan képek 300mm-en:

Közben júniusra váltottunk, ezek a képek is a jól bevált keréknyomos "trükkel" készültek, annyi különbséggel, hogy itt még kíváncsian jött is felém a suta:

Nyulak botorkáltak mindenfelé...

Július elején megejtettük a szokásos táborozásunkat Izsákon, imádom ezt a helyet. Egyik nap hatalmas vihar volt, kimentünk fotózni és videózni kicsit:

Van itt egy dögtér, ahová a vadászok szokták a belsőségeket hozni, gondoltam kiteszem a vadkamerát, aztán meglátjuk, hogy mi lesz. Mondanom sem kell, hogy még mindig a legnagyobb mumusom az aranysakál, nagyon régóta kergetem, itt például a vártánál is rendszeresen hallják őket, sőt, az egyik hálóállásnál most is láttak sakált, még nappal. (Persze nem voltam ott.)

Megnéztük, hogy hova lenne érdemes kirakni a kamerát. Végül egy gödör mellett döntöttünk, ami tele volt belsőséggel, de egy gyomor arrébb volt húzva, és már nem fért bele a kamera látószögébe. Jó kis meló volt arrébb vonszolni...:-) Mindent a sakálért!

Másnap mentünk ellenőrizni, nagyon izgultam. Tihivel mentünk, látjuk, hogy a gödörben nincs semmi, sehol a gyomor, még jobban ver a szívem... Meg se mertem ott nézni a kamerát, egyből visszavittük a táborba. SD kártyát bele a laptopba, megnyitjuk a mappát. Sok kép készült, jó jel. Van jó pár üres, de belefér. Nézem a videókat... Nem tudom, hogy mi történhetett a kamerával, de ilyen 1-2mp-eket vett csak fel, előtte bezzeg a mozgó selyemkórókról van gigányi anyagom. A lényeg, hogy két róka látogatta meg a csalit (pontosabban ennyit vett fel a kamera). Elég csalódott lettem, de egyszer akkor is meglesz...

Lássunk egy kis üzekedést, egyik évben sem maradhat el az őznász megfigyelése.

Egy esős napon mentem ki először, egy fiatal bakkal találkoztam, nem zavarta az eső, a síp hallatára megindult felém, de alábbhagyott a lelkesedése:

Egy sutát is láttam, gidahangra ugyan el kezdett futni felém, de meggondolta magát, bár őt is inkább videóztam.

Egy hétre rá nem ugyanide jöttem, hanem megnéztem egy másik területet. Még a nap nem kelt fel, de már aktívak voltak a bakok.

Van egy szép bak, akivel már ismerjük egymást, de egyszerűen nem tudom lefotózni normálisan. Előző nap délután találkoztam vele, egy sutával volt már, egyikőjüket se tudtam behívni. Másnap hajnalban lerakom a kocsit, erre mire felnézek, már a napraforgó végéből néz...

Szerencsére nem ment messzire, és habár behívni ismét nem sikerült, a napkeltét nagyon szépen végignéztük...

Ez az idei üzekedés valahogy nekem nem volt az igazi, tavaly sokkal erősebb év volt, és több bakot is sikerült behívni, de ez van, majd jövőre!